Van egy pólód?
maz vagyok, és évek óta fotózom.
Az elmúlt évben az egyik fotómat bármilyen előzetes engedélykérés nélkül felhasználták - hogy meglegyen a drámai felütés is: egyszerűen ellopták - egy Magyarországon forgalomba hozott pólón.
Nem vagyok irigy srác, ha elkérik, szívesen adtam volna engedélyt erre - mint ahogy ez többször megtörtént (legutóbb Kia Abdullah könyvéhez). Mondjuk azt nem hiszem, hogy különösebben bonyolult lett volna kideríteni a fotós személyét, hiszen a kép EXIF-jében és magán a képen is rajta volt az elérhetőségem - node ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor majd az egyszeri fotós ír e-mailt a Hihetetlenül Gonosz Ruhaipari Társulásnak. Hirtelen felindultságomban csupán egyetlen, ám méltán híres és népszerű kérdés jutott eszembe:
…és ezt így hogy??
(Mire gondolt a szerző? Mit próbál mondani nekünk ezzel?)
Ennyire mondjuk nem voltam nyers, sőt, a helyzethez képest egészen higgadt levelet kaptak, de ez nem sokat lendített előre az ügymeneten, sőt. Röpke levélváltásunk végeredménye az lett, hogy én borzasztóan felkúrtam az agyam azon a lekezelő stíluson, amit produkáltak egy egyszerű Mea Culpa helyett. Nyilvánvalóan az volt az álláspontjuk, hogy őket nem érdekli az ügy, pereljem be őket, ha akarom.
Na akkor ott valami elszakadt, és úgy döntöttem, hogy tényleg beperelem a Hihetetlenül Gonosz Ruhaipari Társulást. Elsősorban a képhez fűződő személyiségi jogaim kapcsán indítottam a pert (mivelhogy eltávolítottak a képről minden, a szerzőt megjelölő feliratot, és még rá is eresztettek egy durva kontrasztfiltert), de bónuszként a szerzői jogok megsértése is felmerült.
Van tehát egy perem a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban (8.P.22.531/2009 ügyszámon), ahol be kell bizonyítanom, hogy az általam készített fényképről hány darab pólónyomat készült.
Kérek mindenkit, hogy aki idetévedt valamilyen módon, és van az ominózus képet ábrázoló póló a birtokában, az írja meg a bizonyitek kukac maz pont hu címre az adatait (név, cím) és csatoljon egy képet a pólóról.
Az adatokat zártan kezelem és csak a perben használom fel, azt is csak akkor, ha nagyon szükséges. Ha esetleg ismersz valakit, akinek van vagy lehet ilyen pólója, akkor kérlek, küldjétek el neki is ezt a kérést vagy a linket erre a bejegyzésre.
Köszönettel: a maz
Helyes, menj utána, kapd el a töküket, de miért is nem lehet kiírni a cég nevét? Tudni szeretném, kiktől ne vásároljak.
-
chrissdr reblogged this from mazvazzeg
-
gepont reblogged this from mazvazzeg and added:
Ez most kicsit mas, nincs benne pina
-
bekipe liked this
-
v150r liked this
-
kobak reblogged this from mazvazzeg
-
spottr50 reblogged this from sopron50
-
emceemike liked this
-
bangkokcharlie reblogged this from flagrantfault and added:
Az első dolog az ügyben természetesen egy jó ügyvéd. Anélkül tényleg nem érdemes belevágni, mert a perre a gatyája is...
-
zokni liked this
-
tutuka reblogged this from flagrantfault and added:
ez egy tévút. sztem.
-
flagrantfault reblogged this from mazvazzeg and added:
bizonyítania, h 12 vagy 12ezer...pólóra nyomták rá...nem...
-
sopron50 reblogged this from mazvazzeg
-
gerq reblogged this from mazvazzeg
-
fabrik reblogged this from mazvazzeg and added:
szurkolok. sajnos nincs tudomásom...környezetemben.
-
szemben50 reblogged this from mazvazzeg
-
szemben50 liked this
-
szalonnamester reblogged this from mazvazzeg
-
selion reblogged this from mazvazzeg
-
csz reblogged this from mazvazzeg
-
tutuka reblogged this from mazvazzeg and added:
meglepő történet....feltétlenül értem...bizonyításnak ezen...
-
martontokes liked this
-
ezmiezmi reblogged this from vamhazkrt and added:
De tenyleg, meglopnak, hulyenek neznek, perre kenyszeritenek, es meg veded oket?
-
felvagott reblogged this from vamhazkrt and added:
pólóm nincs, de veled vagyok!
-
vamhazkrt reblogged this from steerio and added:
Hjará maz, döntsd a tőkét!
-
steerio reblogged this from mazvazzeg and added:
Helyes, menj utána, kapd el...cég nevét? Tudni szeretném, kiktől ne vásároljak.
-
perfectvillain reblogged this from mazvazzeg and added:
photo postban megosztanád
-
samli reblogged this from mazvazzeg
-
mazvazzeg posted this
